Hosszú – közel másfél éves - keresgélés után sikerült megtalálnunk az Őrségben azt a házat, amelyre vágytunk. Hónapokon keresztül jártuk az Őrséget lankadatlanul. A végén már jobban ismertük az eladó házakat, mint a helyi ingatlanközvetítők, akik tegyük hozzá elég magas árakon akarják eladni a házakat. Polgármester, kocsma, szomszéd, postás, járókelők voltak az informátoraink.
Aztán - részben véletlenül - megtaláltunk. Egész nap házakat néztünk meg a Vend vidéken, de egyik sem az volt, amire vágytunk. A fárasztó nap után hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk Pityerszerre gulyást és tökös-mákos enni, no meg Éva nénit meglátogatni és pár szót váltani vele. Se Éva néni nem volt, se gulyás, rétesből is csak mutatóba. Már jócskán az őszben jártunk, így talán ez érthető is volt. Akkor indulás haza… az autóhoz ballagva hirtelen egy hirdetés láttam meg: „Az Őrségben, kiemelt tájvédelmi körzetben, eladó egy hihetetlen panorámával rendelkező, kifejezetten természet közeli életmódot lehetővé…”
Gyors telefon.
Igen igen. Felsőszölnökön van a telek a Jánoshegyen.
Hogyan tálaljuk meg?
Hát a telek Ilonka néni háza mellett van.
Ezeket a mondatokat már ismertük. A keresztnél, a Józsinál, a felső kocsmánál, stb. Elindultunk.
Felsőszölnökre érve ráfordultunk a Jánoshegyre vezető útra és szerencsénkre találkoztunk Ferivel. (akiről akkor még nem tudtuk persze, hogy Feri, és azt sem hogy szomszédok leszünk) Kérdezősködés Ilonka néni után. Fejvakarás, melyik Ilonka néni. Ja hogy az. És mit akarunk mi ott csinálni, meddig maradunk, stb. A végén Feri elvezetett minket a telekhez, útközben Ilonka nénivel is találkoztunk, aki éppen az egyik szomszédhoz igyekezett siratóba.
Nos, a telek nem a mi telkünk volt. Csalódottságunkat látva Feri felajánlotta, hogy elvisz minket egy másik eladó telekhez. Nosza. Ahogy autózunk elhaladtunk egy ház mellett. Kedvesem megkérdezi Feritől, hogy ez eladó vagy sem. Feri szerint igen. Az úrtól nézve nekem nem tetszett annyira, de Mariann erősködött, hogy nézzük meg, ha már itt vagyunk.
(Tehát a szerencsén kívül az női megérzésnek és akaratnak köszönhető a ház.)
Tolatás vissza.
(A mai napig nem értem, hogy miért nem mondta Feri, hogy eladó a ház. Igaz, információi szerint telket jöttünk nézni és nem házat. A telek nem ház, a ház meg nem telek. Egyszerű képlet.)
Mint kiderült Ferencünk jól ismeri a házat, hiszen évekig segített a tulajdonosnak a házkörül, és nővére néha ápolta is a nénit, aki három éve költözött otthonba. Én egyből tudtam: megtaláltunk. Mariann nem volt ennyire biztos benne, ebben persze szerepet játszott az is, hogy délelőtt egy csodálatos telket láttunk Kétvölgyben, amibe ő beleszeretett. (Sajnos egy nagyfeszültségű vezeték ment a telek egyik részén keresztbe, így kérdéses volt a vétel.)
Ferenc telefonált a nővérének, hogy megszerezzük a tulajdonos telefonszámát. A nővérrel vendül beszélt, így egy árva szót nem értettünk. A telefon után megígérte, hogy ha a nővére otthon lesz, akkor elkéri a számot és majd hív. Ezt egy hétig vártuk. Vártunk, vártunk, de Ferenc nem telefonált. Maradt a bevett módszer: keressük meg a polgármestert, és kérjünk segítséget tőle. A polgármester – aki igen derék, kedves, intelligens, faluja sorsával törődő ember – megígérte, hogy segít. Feritől már tudta, hogy kik vagyunk, és hogy érdekel minket a ház. Nem csalódtunk benne. Három nap múlva hívott és megadta Margiték számát. Így találtuk meg az olyan sokáig keresett házat.
Ebben a blogban a ház felújításáról, Felsőszölnökről, és remélem, sok pozitív kalandunkról szeretnék majd beszámolni.
Folyt.köv.
