A héten teljes szomorúságban tengettem a napjaimat, mert nem tudunk lemenni a tanyára.
Van valaki, akinek nagyon sokat, vagy ha tetszik, mindent köszönhetek, ami eddig, és ahogyan az történt velünk Felsőszölnökön. Sok mindent lehetne írni róla, de elég most annyi, hogy neki még 265 kilométer távolságból is sikerült kiszednie ebből a szomorúságból.
Már három napja mondta nekem a telefonba, hogy minek a kicsi a konyhába? Miért nem csináljuk meg a kályhát? Megbeszéltük, hogy ha megyek le, akkor megnézem, hogy mit lehet tenni. Két napja ismét hívott: Te csináltam egy próbafűtést, de visszajött a füst. Nem volt időm foglalkozni vele, de ha jössz, akkor nézd meg a kéményt, hogy mi tömi el.
.. és úgy lett kész a kályha, hogy ma elutazik, és az én kályhámon kívül volt neki elég dolga.
Nos, ilyen ember az én vend barátom. Örülök, hogy a barátomnak nevezhetem.