Akié a föld, azé a vallás
A magyarországi szlovéneket Nagy Károly salzburgi püspökei kezdték keresztény hitre téríteni. A hittérítés Pribina (847–861) és Kocel (861–874) uralkodásának idején is folytatódott. Kossics József felsőszölnöki plébános így ír erről a korról szlovén nyelvű kéziratában: „A keresztény hitre a szlovének nem egyszerre, egy hittérítő által, hanem több alkalommal, több pap tanítása által tértek át… Pribina papokat kért a salzburgi püspöktől, akik a szlovén lakosságot keresztény hitre oktatták és megkeresztelték. Ezek a szlovéneknek szlovénül prédikáltak a keresztény igazságról, és ezért apostoli ténykedésük nyomán az egyszerű emberek többsége keresztény lett… Pribina fia, Kocel is jó, gondoskodó ura volt az itteni szlovéneknek… a Rába és Mura közt lakó szlovénekhez eljárt télen vadászni. Itt még sok pogány volt, akiknek több feleségük volt, ezért nem vették fel a kereszténységet. Ezeket szép szóval térítette a keresztény hitre, akik pedig már előbb katolikusok lettek, azokat megdicsérte, bátorította és megerősítette hitükben… Első katolikus templomaink kicsik voltak és fából épültek, mivel kevés volt a hívő, az ács és a pénz… Dombokon álltak… vagy a falun kívül, hogy a tűzvésztől védve legyenek… A nagyon régi templomok kör alakúak voltak, jelképezve az ember földi szenvedéseinek koronáját, illetve koszorúját.”
A XVI–XVII. században a reformáció tanait a Rába és a Mura között élő szlovének földesurai is megismerték és magukévá tették, s így jobbágyaiknak is át kellett térniük az új – először a kálvinista, majd az evangélikus – vallásra a „Cuius regio, eius religio – Akié a föld, azé a vallás” elv alapján.
„Salm Miklós felesége, Széchy Margit elnyerte a szentgotthárdi ciszterci apátság kegyúri jogát és alattvalóinak megparancsolta, hogy a jobbágyok is térjenek át az ő (lutheránus) hitére… Egyes prédikátorok Luther szerint hirdették az úrvacsora szentségét, és leginkább német követőkre találtak; ezért vallásukat ‘német vallásnak’ nevezték. Más prédikátorok a magyar falvakban Kálvin tanai szerint hirdették az úrvacsora szentségét; ezért azt mondták rájuk, hogy ‘magyar vallásúak’…” – írja Kossics József.
A környék evangélikus híveinek gyülekezetei a felsőszölnöki, a dolinci és szentgotthárdi templomokhoz tartoztak. A szlovén jobbágyok számára az új vallás az írás-olvasás anyanyelven történő elsajátításának lehetőségét is jelentette.
A cseh protestáns családból származó Salm Miklós leányát, Magdalénát a szintén cseh protestáns Lobkowitz Poppel Lászlóhoz adta feleségül. 1540-ben Poppel Lászlóné Salm Magdolna volt Felsőszölnök úrnője. Evangélikus gyülekezetének prédikátorát Vitusnak hívták. A Poppel-Salm házaspár és Rimaszécsi Szécsi Tamás szendrői kapitány – egy 1591. január 22-én Dobrán kelt levélben – megegyeznek, hogy dr. Wilhelm Zimmermann szuperintendenssel és grazi theológiai tanárral területük még át nem tért egyházait a hamis dogmáktól megtisztítják és a lelkipásztoroknak az ágostai hitvallás szerinti tiszta evangélium hirdetését rendelik el. A Poppel-Salm házaspárnak ajánlotta Avenarius imádságos könyvét (Sicz 1593) a fordító, Szalaszegi György muraszombati lelkész.
Salm Magdolna 1597. október 25-én Dobrán (Neuhaus) kelt levelében felkérte a szuperintendenst a birtokán lévő templomok és iskolák meglátogatására is.
Szentmárton községből Reb Lénárd parochus id. Lobkowitz Poppel Lászlóhoz írt levelében (1598. január 12.) vázolja a Dobrához tartozó egyházak állapotát, s többek között az írja, hogy „előfordul… különösen Felsőszölnökön a szlovéneknél, hogy a földesúr által kinevezett prédikátorral szemben szemtelenül viselkednek és el akarják üldözni. Ha nem adja át nekik a templomot, még több kellemetlensége is lehet…”
A nemesek összeírása során, 1601-ben fény derül arra is, hogy Felsőszölnök prédikátora Medvedovics Mihály, és hogy a parókiához öt zsellér tartozik, akik hetente igával fél, gyalog egész napot szolgálnak az egyéb természetbeni szolgáltatások mellett. Templomuk Keresztelő Szent János tiszteletére épült, s aki a templomban (templomkertben – K. M.) temetkezett, egy forintot adott. Bejthe Imre prédikátor egy 1624 előtt kelt levelében azt írja Batthyány Ferencnek, hogy „Oskolák az Nagyságod jószágában seholis nincsenek”. Tehát Felsőszölnökön sem volt ekkor még iskola.
Az 1627. évi egyházlátogatás idején Batthyány Ferenc özvegye, Lobkowitz Poppel Éva (a költő Zrínyi Miklós nevelőanyja) volt a földbirtokos. Szölnök, Martinya és Türke falvak evangélikus lakóiból állott a gyülekezet. A parókiához öt zsellér tartozott, kik minden héten barommal fél napig, gyalogosan pedig egy-egy napig szolgáltak a prédikátornak, akinek földje, rétje és szőlője is volt. A céhmester ekkor Fincz Tamás, aki a templom vagyonáról is gondoskodott. Felsőszölnökön ez idő tájt a takács- és fazekasiparnak volt nagy divatja. A gyülekezeti tagok közt ott találjuk a Horváth, Szukits, Metlitz, Gecsék, Czigüt, Gubics és Hampó család nevét. A hegyvámot a szőlőkről Vitus prédikátor az öreg Poppelné nagysága kezébe bocsátotta, s azóta Dobrához szedik. De Batthyányné vissza tartozik engedni, mondják az egyházlátogatók. Gabonát egész helyes két-két korcot (vékát), a félhelyes fél korcot ad. A rektornak (tanítónak – K. M.) a prédikátor adott minden évben a maga jövedelméből három köböl gabonát. Ezenkívül a mesternek mind a három faluból minden háztól egy-egy kenyérrel tartoztak. Temetéstől járt neki egy pint bor, egy cipó kenyér, egy pecsenye, s midőn halottnak harangoz, négy dénár. A templomnak volt egy ezüstkelyhe, ostyasütője s egy kevés pénze is, melyről a céhmestertől kellett számot venni. Még mindig Medvedovics Mihály a lelkész, aki ebben a minőségében volt jelen 1628-ban a csepregi zsinaton.
Az 1629-ben a katolikus egyházba áttért, s ezért 1630-ban grófi címet kapott Batthyány Ádám 1634. január 9-én rendeletet adott ki, melyben megparancsolta a birtokán lakó protestáns lelkészeknek, hogyha nem térnek át a katolikus hitre, tizenöt napon belül távozzanak a gyülekezeteikből. A rekatolizáció azonban nem valósult meg egyik napról a másikra. Egy évvel később avatta Sárváron prédikátorrá Donkóczi Mihályt Kis Bertalan püpök. Donkóczi december 12-én mint „Zönöki” prédikátor aláírta az „Egyezség könyvét”. 1640 karácsonyán valószínűleg őt rabolták el a törökök a templomban lévő fedeles kehellyel együtt. Pedig ha a kelyhet a céhmesternél hagyta volna, nem vitte volna azt el a török: „Szölneky polgárok mind fejenként jelentik, hogy az Predicatorok az el mult karácson napián rabba esvén… az szentegyháznál az minémű kelh volt, azt is az törökök mind födelestül el vitték magával együtt, igy abbul is károssak. Mellyet ha az Céhmesternél hagyott volna, az törökök el nem vüttek volna, hanem megh maradt volna nála.” Helyette lett – az 1642. évi urbárium szerint – Zmianicz Ivan a protestáns prédikátor Felsőszölnökön. Zsellérének (Kalics Mattko) apját és anyját vitték el a törökök.
Donkóczi Miklós 1646-ban részt vett a büki zsinaton, tehát a földesúr kifizette érte a töröknek a váltságdíjat. 1651-ig volt felsőszölnöki evangélikus prédikátor. Musay püspök 1661-ben még az evangélikus anyagyülekezetek között említi a felsőszölnökit, mely Thomas Krisan muraszombati esperességéhez tartozott.
Az 1698-as katolikus egyházlátogatáskor megállapították, hogy a hatszáz lakos közül 413 volt evangélikus, 187 katolikus. A katolikusok Csöpincbe jártak istentiszteletre. A Batthyány család 1717-ben vette vissza a felsőszölnöki templomot az evangélikusoktól. Az elfoglalt templomokat a katolikus egyház szertartása szerint felszentelték, ünnepnapokon az üres vagy néhány katolikus hívő által látogatott templomban misézett a plébános, keresztelte és eskette az evangélikusokat is, s vezette e szertartásokról az anyakönyveket. Temetéskor azonban az evangélikusok nem vették igénybe a szolgáltatást, maguk temették halottaikat.
Felsőszölnökön 1377-ben már volt egy Keresztelő Szent Jánosról elnevezett keresztelő kápolna. A kápolnát 1700-ban és 1742-ben templommá bővítették. A templomtornyot 1938-ban elbontották és az országút felőli részre helyezték át, s az egész templomot felújították. 1966-ban festették újra a belsejét, és került a „Hvalite Gospoda vsi narodi” („Áldja az Urat, minden nép!”) felirat a szentély boltívére, a mennyezetre pedig Cirill és Metód szláv apostolok képe is. A keresztút olajnyomatai alatt a mai napig Kossics József szlovén mondatai olvashatók.
Az 1627. évi egyházlátogatás a templomot az evangélikusok birtokában találta. Volt egy ezüstkelyhe és egy ostyasütője. Kevés pénzéről Fincz Tamás céhmester adott számot.
A Batthyány-féle 1756. évi katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a templom kőépítmény, az egész boltív sekrestyéje északról cseréppel van fedve és téglával kirakva. Két bejárata van: délről és nyugatról. Tornya kőből, vörösre festett zsindellyel, rajta gömbbel és kereszttel. Déli kapujánál téglából sátor (tentorium muratum), cseréppel fedve és feljárat a kórusra, amely fából van. Szószék fából, alkalmas fapadok és két oltár is található a hajóban. A szentélyt farács választja el a hajótól. 1742-ben a tornyot és a szentélyt nagyobbítják és restaurálják gróf Batthyány Imre és a hívek közreműködésével. Kívülről a templom déli oldalán napóra látható. Két harangja is van meg hét miseruhája. „Kivételesen itt keresztkút is van” – jegyzi meg a vizitáló. A templom jövedelme évi perselyből két forint.
A templomnak ekkor három és egy negyed hold földje volt, három és egy negyed köböl terméssel.
A Cirkveni gaj (az egyházi fasor – K. M.) dűlő a plébános erdeje mellett, a templom szőlője alatt feküdt. Az erdőből hatvan dénár bevételhez jutott. A 12 kapásnyi szőlő a Nagy Hegyen (Veliki vrh) feküdt és évenként tíz akó bort termett. A terület valamikor a plébániáé volt, de 1724-ben elcserélték a Cirkovna zemla (egyházi föld – K. M.) dűlőben lévő három holddal. A szőlő mentes volt a hegyvámjogtól. Erdeje a Cirkvena bükonya (egyházi bükkös – K. M.). Ha volt makktermés, akkor hat dénárt vett be ebből.
A plébános, Hánzék János három nyelven beszélt. Földje 28 és fél hold Felsőszölnökön és Márkócon (Markovci). Felsőszölnöki földjei a Cirkvena zemla, Topolgye, Veliki vrh vagy Cirkveni gaj, Lokaj, Decskin breg és Dugoznos dűlőben feküdtek. Egy hold szőlője a Veliki vrh dombon 12 akó bort termett. A hegyvámjognál (népiesen: hargácsa) fogva három vedret kell adnia, vagyis harminc krajcárt gróf Batthyány Imrének. Itt az egyháznak pincéje is volt préssel, amit a hívek tartottak fönn. Saját területén szabadon mérhette ki a bort. Rétje hét szekér szénát hozott. Ez a felsőszölnöki plébániaház mellett, a Jankin ogradon, a templom melletti völgyben, a márkóci (markovci) határban, a Popovszki travniki dűlőben feküdt. Erdei egy holdon 13 szekér fát adtak. Éspedig a Poposzki gaj dűlőben, Poposzka bükonyában, Decskina grabában. Szabad faizása (favágása) is volt a parasztok erdejében mindenütt.
Főtisztelendő Alter Balázs (Perstainensis) a plébániára hagyományozott 223 forintot nyolc mise fejében. Paar gróf uradalmától a nevezett tőke fejében 11 forint 15 dénárt kapott a plébánia. A plébános saját jobbágyaival műveltette földjeit. A három közül kettő igás fogattal hetenként két napot robotolt. Akinek nem volt fogata, hetenként kétnapi kézi munkát mint robotot adott a plébánosnak. A fából épült plébániaház jó karban találtatott, öt szobával, öt mellékhelyiséggel: istálló, csűr, pince, udvar és kert is volt. A falu földesurai ekkor: gróf Batthyány Imre, gróf Nádasdy Lipót és gróf Batthyány Zsigmond. A hívek száma: 1711, közülük 39 lutheránus. Fíliája a csöpinci (đepinci) plébániának.
1763-ban a falunak szilárd épülete már nemcsak a templom, hanem a plébániaház és a vendéglő is.
Mária Terézia szombathelyi székhellyel 1777-ben új egyházmegyét alapított, s ezzel egyházigazgatásilag egyesítette a magyarországi katolikus szlovéneket. Az első szombathelyi püspök – Szily János (1777–1799) – egyházmegyéje szlovén híveit felkarolta. Küzmics Miklós plébánost kinevezte a szlovének esperesévé, és kiadta az általa írt szlovén nyelvű könyveket. Küzmics Miklós könyvei az esperességhez (Slovenska okroglina) tartozó katolikus iskolákban egészen 1868-ig kötelezően használtattak.
Szily elsőnek a felsőszölnöki plébániát látogatta meg 1778. szeptember 14-én. Az 55 éves dalmáciai Matija Cvetan volt itt a plébános akkor már három éve. Jövedelme: egész helyes jobbágytól két púpozott pozsonyi mérő búzaliszt, a félhelyestől egy, a fertályostól fél mérő. A felsőszölnöki plébániához tartozott Felsőszölnökön kívül Tyrke (Trdkova), Martinya (Martinje), Markocz (Markovci) és Csöpinc (đepinci). Az öt faluban 1200 lélek élt, hatszázan közülük Felsőszölnökön. Az egyházközségi tagok: Császár József, Labricz István, Sunics Ferenc és Csuk István.
A hatszáz főt befogadó templom fala és tornya téglából épült és cseréppel volt fedve Szily látogatása idején. Főoltárán Keresztelő Szent János, a mellékoltáron pedig a Fájdalmas Szűzanya szobra állt. A szószék és a tizenhat pad fából készült.
A templomot az ellenreformáció idején a katolikusok újból felszentelték. Egyik harangja Keresztelő Szent János, a másik a Szentháromság tiszteletére szól. Épületét temető vette körül, melyben a plébánia hívei állítottak keresztet. A temetőt és a templomot boronafalú kerítéssel körítették. Két egyesület is működött: egy Oltáriszentség-imádó és egy Hitoktató Társulat.
A plébániaház két szobából, egy konyhából, egy cselédszobából és egy kamrából állt. Gazdasági épületei: kocsiszín, istálló, ól, pajta, csűr és különálló éléskamra (kástu). A plébánia szántóföldje, rétje, erdeje, szőlője a Czérkevna zemla, Topolgye, Decskin breg, Czérkevni Gáj, Dugoznos, Brangyelás, Karecs járek, na Robej, Jankin ograd, Poposki gaj, Poposka Bükonya, Czerkveni gaj, Velili Verh, Czerkvena bükonya, Grebenyscsek dűlőkben feküdt. Az ötvenéves Hampó Magdaléna és az 56 éves Horváth Anna bábák „szükség esetén” keresztelhettek is.
A következő évszázadban évtizedekig vezette a felsőszölnöki plébániát Kossics József (1788–1867) lelkész, a falu történetének legnevezetesebb személyisége – akinek ránk maradt szlovén nyelvű tájmonográfiája sokszor idézett, fontos forrása a kötet szerzőjének. Papi hivatásának lelkiismeretes gyakorlása mellett költő, nyelvész, történész és néprajzkutató is volt. A szlovén nemzetiségű magyar állampolgár kapcsolatban állt a korabeli szlovén és magyar értelmiséggel, jelen volt a kulturális és tudományos életben. Az 1813 és 1851 között Körmenden, Szombathelyen, Pesten, Grazban és Bécsben megjelent, illetve hagyatékában fennmaradt tíz ismert munkája közül egy latin, két magyar (ebből az egyik németül is) és hét szlovén nyelven olvasható. A tíz alkotásból kettő vers, kettő vallási, egy nyelvészeti, öt történeti és néprajzi témájú. 1829 júniusában (41 éves korában) került Felsőszölnökre, ahol még 39 évig élt, dolgozott és alkotott. Itt helyezték örök nyugalomra 1867. december 26-án. A szájhagyomány szerint Kossics József nagyon szeretett vadászni. Hűséges vadászkutyája halála után ki akarta kaparni gazdáját a sírból, ezért agyon kellett lőni.
A korabeli paptársakhoz hasonlóan Kossics József is próbálkozott versek írásával, fordításával. Többször írtak közösen költeményeket egy témára és a fordítást közösen elemezték. Kossics Józsefnek két verse jelent meg nyomtatásban. Az egyiket papi pályájának kezdetén írta, amikor káplán volt Bántornyán (Turnišče). Még abban az évben (1813) meg is jelent Szombathelyen ez a – húsz négysoros versszakú – latin nyelvű óda. Nevelőjének, jótevőjének, a belatinci (Beltinci) Ivanóczy Ádám esperesnek ajánlotta. Másik versét – melyet 1837-ben írt – a Pesti Magyar Színház megnyitására költötte, ugyanis szerettek volna kiadni egy verseskötetet, melyben az összes európai nyelven a megnyitóra írt versek szerepeltek volna. A kötet sajnos nem jelent meg, de többek között Kossics József verse is fennmaradt kéziratban. A tizenegy szakaszos költeményt szlovénül írta és magyar nyersfordítását is mellékelte. A versben dicséri azokat, akik a színházat létrehozták, s buzdítja a közönséget, hogy látogassa azt, felsorolva, mi mindent láthat ott. Az utolsó versszakban további alkotásra ösztönöz: Pest Vármegyétől vegyétek példát / minden Magyar Urak! / hogy iziben felfujhassátok / az Országos Szinházot is! / Kössétek öszve Budát Pestel / állandos hiddal, / hogy a jövevény hirdesse / a ti tehetősségeteknek remek munkáit is.
Amikor Kossics József 1829-ben Felsőszölnökre került, Küzmics Miklósnak öt szlovén nyelvű könyvét használhatta és ajánlhatta híveinek. Ezek között volt egy imakönyv, melyet Kossics többször is átdolgozott és kiadott, s 1843-ban egy keresztútról szóló melléklettel bővített. A címben szereplő „posztojaliscse” (stáció) szó ma is olvasható a felsőszölnöki templom keresztutat ábrázoló olajnyomatai alatt. Németből fordított, 1851-ben megjelent imakönyve még életében négy újabb kiadást ért meg, halála után pedig még tizenötöt (utoljára 1917-ben adták ki). A Szentgotthárd környéki szlovének még most is használják mindkét imakönyvet, így Kossics József a szlovén nyelv és a szlovén nemzeti öntudat megőrzésében, ápolásában a mai napig hatással van hívei utódaira.
Kossics első, szlovéneknek készült könyve, amely saját neve alatt jelent meg, egy magyar nyelvkönyv fordítása (1833). A feladat elvállalásával nem magyarosítani akart, hanem a gyér magyarországi szlovén értelmiségi réteg létszámát gyarapítani. Szalay Imre magyar nyelvtanát – melyet németre, románra, szerbre, szlovákra is átültettek – Vas vármegye megrendelésére fordította szlovénre. Kossics szerint a szlovének anyanyelvükkel „nem lehetnek sem okosak, sem gazdagok”. A magyarnyelv-tanulás legsikeresebb módszerének a cseregyerekrendszert tartja. Azt ajánlja, hogy egy évre cseréljenek a családok gyerekeket. Így a szlovének is lehetnének „bírók, hajdúk, szolgák”, mert a hatalom képviselői szót érthetnének velük. A könyv érdekessége az itt közzétett első magyar-szlovén szótár. (Az első szlovén-magyar szótárt Küzmics Miklós közölte az 1790-es, kétnyelvű tankönyvében.)
Kossics József legismertebb munkája a Magyar néprajzi lexikon által „az első hazai néprajzi szaktanulmányok egyikének” nevezett írása: A’ Magyar Országi Vendus-Tótokról. (1824, 1828). Legérdekesebb műve pedig a szlovén nyelven írt A művelt szlovén férfi és nő a Mura és a Rába között című munkája, mely azon lelkészek és kántortanítók számára készült, akik a vasárnapi (ismétlő) iskolában tanítottak, illetve mindenkinek, aki nem tudott állami iskolába járni.
A könyvecske eredeti gyűjtésen alapuló adatokat tartalmaz az oktatásról, szokásokról, lakodalmi viselkedésről, a lakóházak berendezéséről, a férfiak tisztálkodásáról és a szolgáknak szóló intelmekről, a hiedelmekről, állatok gyógyításáról.
A prózai részt verses összeállítás követi, melyben tanítás előtti, utáni, húsvéti, Szent Iván-napi, temetési, halotti énekek vannak. Köztük a Gergely-járáskor énekelt magyar ének szlovén fordítása.
Kossics József harmadik és egyben utolsó nyomtatásban megjelent szlovén nyelvű, világi tartalmú kötetét – A magyar királyság története – tankönyvként használták. Az uralkodók szerint osztja fejezetekre a könyvet, s a történeti Zala és Vas megye területéről is említ szlovén településeket és azokkal kapcsolatos eseményeket. A vasi és zalai szlovének története című, kéziratban fennmaradt tudományos ismeretterjesztő munka az egyes szlovén településekkel kapcsolatban számos eseményt örökít meg. Legtöbbet a reformációval, a rekatolizációval, a törökökkel és más ellenséggel vívott harcokkal foglalkozik.
Kossics József munkásságának kutatásával és népszerűsítésével a budapesti székhelyű Kossics Alapítvány foglalkozik (titkára a felsőszölnöki Lukácsné Bajzek Mária). 1995-ben emléktáblát helyeztek el a templom falán, 2000-ben pedig a felsőszölnöki iskola felvette a nevét.
A templomot 1794-ben felújították, az orgonát 1832-ben javították. 1898-ban az új főoltárt Lewisch Róbert szentgotthárdi oltárépítő készítette. Egy Jézus-szobor, két hármas gyertyatartó, két imádó angyal s egy kereszt állt rajta. A templom többi szobra: Keresztelő Szent János, Jézus Szíve és Mária Szíve, illetve Szent István és Szent László.
Az 1898. szeptember 23-án, Erzsébet királyné temetése napján tartott gyászmise alkalmából hangzott el az első magyar nyelvű szentmise és prédikáció a felsőszölnöki templomban. Persa Iván volt ekkor a plébános.
1913-ban az új mellékoltáron Kármelhegyi Boldogasszony, Szent József, Szent Antal szobra és a „Három Szent Király” festett képe található. Oldalt a Szent Rózsafüzér Királynéját és szemben Szent Ágnest ábrázoló új festmény. új az orgona, a szószék, újak a keresztút képei, a két örökmécses, két csillár, a baldachin. A sekrestyében tároltak egy új „szent sírt” is.
1915-ben a templom egy alacsonyabb és egy magasabb részből állt, tornya fazsindellyel, a templom pedig cseréppel volt fedve. Hossza 27, szélessége
A templom bővítését már az első világháború előtt eltervezték. A világháború és „a hármas országhatár közé ékelés… megfosztotta az embereket a megélhetéshez szükséges feltételektől”, 350 ember messze, az ország belsejében, uradalmakban kereste mindennapi kenyerét, és a nagy szegénység miatt a templom bővítése csak terv maradt. Zsolnay Mihály sárvári tervező szerint az átalakítási költségek 16-17 ezer pengőt tesznek ki, ha az egyházközség a százezer téglát és a famennyiséget maga adja.
Felsőszölnök és a ritkaházi leányközség vállalkozott is százezer tégla elkészítésére és kiégetésére. „A téglacsináláshoz szükséges területet a plébános rendelkezésre bocsátja, a téglakészítők és az állandó néhány segédkező a templompénztárból méltányos napi bért kap.” A téglaégetést 1937. augusztus 1-jén kezdték, de – a kedvezőtlen időjárás miatt – három hét helyett három hónapig tartott. A Jugoszláviához csatolt Magasfok (Trdkova) és Kerkafő (đepinci) hívei is ajándékoztak ötven szál épületfának alkalmas fenyőt. A felsőszölnöki egyházközséghez tartozott 1920-ig Martinje (Marokrét), Trdkovo (Magasfok) és đepinci (Kerkafő) is.
A Felsőszölnökről Amerikába kivándorolt szlovének pénzt adományoztak. Négy család színes üvegablakot készíttetett. A szlovén nyelvű szöveg szerint a Szent Alajost ábrázoló Mesics Lajos és Sömenek Mária, a Kis Szent Terézt megörökítő Szukics István és Mária ajándéka („Dár…). A Jézus megkeresztelését bemutatót Horváth „Rozálija” és Csuk „Terézija” elhunyt családtagok emlékére, a Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázoló üvegablakot pedig Horváth István elhunyt családtag emlékére (Na szpomin…) készítették. Az utóbbi kettő kör alakú felirata tanúskodik arról, hogy a templom újjáépítésére 1938-ban, a budapesti XXXIV. nemzetközi eucharisztikus világkongresszus évében került sor.
A régi templomot márciusban kezdték bontani, mivel májustól – szokásosan – majd négyszázan elmentek idénymunkára az ország belsejébe. Fél évig a plébánia udvarán, szükségkápolnában tartották az istentiszteleteket. A külsőleg elkészült templomot 1938. november 20-án szentelték fel.
A község által nyújtott munkálatok: százezer tégla készítéséhez, az épületfa kitermeléséhez és kifaragásához, a régi templom bontásához, az új felépítéséhez Felsőszölnök 3680 kézi napszámmal, Ritkaháza igásnapszám megváltásával 1020 kézi napszámmal, összesen 4700 kézinapszámmal járult hozzá. A téglaégetéshez és szárításhoz többek között 368 zsúpkévét ajánlottak fel. Az egyházközség nyolc lovasgazdája a szentgotthárdi vasútállomásról lebonyolította az összes fuvart (rönkfa, mész, cement, kőpor).
Az 1938-ban a templom bontásáról készült árajanlatból kiderül, mi az, amit a régi templomból meg kívántak menteni: toronyóra, harangok, harangállvány, orgona, ablakok, ajtók, padozat, kórusmellvéd, kettős cserépfedés, kóruslépcső. Az egy méter harminc centi vastag falban az ablakok helyét 120x250 centiméter nyílásúra bővítették. A torony-alapfalazat és a lábazati falazat a bontásból nyert régi téglából készült, a felmenő falazat pedig új téglából. A régi falból maradt
A templom 1938. évi újjáépítése Kühár János (1901–1987) nevével kapcsolódik össze. Kossics József után Felsőszölnöknek legnevezetesebb egyénisége fényképeken is megörökítette a régi templomot és az új építését, fölszentelését. Kühár volt a plébániaház utolsó lakója, a felsőszölnökiek és az egész Szentgotthárd környéki szlovénség utolsó szlovén plébánosa. Fél évszázadon át (1936–1987) őrködött a lelkek fölött és ápolta az anyanyelvet a hét, Szentgotthárd környéki szlovén faluban. Jelszava volt: „Szlovének voltunk, szlovének vagyunk, szlovének maradunk – maradjanak azok gyermekeink is.” Az ő és a többi lelkész emlékét kívánja megőrizni Felsőszölnökön a régi plébániaházban látható A szlovén plébániák történetéből című kiállítás.
Kühár János plébániahivatalából a néhány tárgy mellett sok száz cédula maradt meg, melyeket ebben a hivatalban gépelt. Arra törekedett, hogy olyan miseimákat állítson össze, melyek a néphez közel állnak, de nem esnek messze a szlovén irodalmi nyelvtől. A szomszédos apátistvánfalvi Markovics plébánosnak is küldözgetett belőlük, ahol szintén szlovén nyelven folyt az istentisztelet. A ljubljanai Drušina kiadónál két könyve jelent meg: a Mise a néppel és A bűnbánat szentsége – szentgyónás címmel.
A templom belsejét a második világháború kitörése miatt nem tudták kifesteni. A 25. évfordulón, 1963-ban hirdetett gyűjtést a plébános, és 1964 novemberére a hívek adományából összegyűlt a pénz. Gyermely Imre gyulafirátóti festőművész – Leszkofszky György tervei alapján – 1965 nyarán kezdte meg a templom festését és 1966-ban fejezte be.
A kupola mennyezetének kifestésére Takács István mezőkövesdi matyó festőművészt kérték fel, aki el is vállalta „a szükséges festék” áráért, „al fresco” eljárással (a frissen felhordott nedves vakolatra festett).
Takács István (1901–1985) családjának sorsa igencsak hasonló a felsőszölnöki falulakók sorsához. Paraszti családban született Mezőkövesden, hét gyermek közül a másodiknak. Édesapja háromszor vándorolt ki Amerikába. Édesanyja, nő létére, csoportot vezető és irányító summásgazda lett. Mezőgazdasági idénymunkásként évente hat hónapig távol volt a családjától. Egyházművészetét „mélyen vallásos, egyházias szellem és a barokk ízlés erős izgalom nélküli átélése jellemzi… Festészete nemcsak díszíti a templomot, hanem kifejez és ábrázol, kimondja és érthetővé teszi azt, ami az egyszerű ember számára kevéssé érthető” – írja róla Bán József. Takács István freskói és festményei több mint kétszáz templomot díszítenek Magyarországon. Többek között az egri és a váci székesegyházat, a máriaremetei kegytemplomot, a szombathelyi székesegyházban a főoltárt és az egyik mellékoltárt.
Mivel a felsőszölnöki templomot az eucharisztikus kongresszus évében építették újjá, a főmennyezet képeinek témáját is az Eucharisztia (Oltáriszentség) köréből választották: utolsó vacsora, kánai mennyegző, elsőáldozás, úrnapi körmenet. A főoltárképen Jézus halálát örökítette meg (1967-ben) a freskó alkotója. A régi templomból maradt nagyobb festményen a napkeleti bölcsek imádják a kis Jézust.
Kühár János nemcsak a templomot újíttatta fel fél évszázados felsőszölnöki lelkészkedése során, az anyanyelv megőrzéséért is sokat tett. Halála után magyar plébános került a faluba, 1993 óta jár át vasárnaponként szlovén misét tartani a szomszédos szlovéniai Martinjéből Ivan Camplin plébános úr.
Iskola, egyesület, hagyomány
Az iskoláról az első adatok a már említett 1627. évi evangélikus egyházlátogatási jegyzőkönyvben szerepelnek, amelyben szó van az iskolamester (ludi magistri) jövedelméről. 1756-ban már katolikus volt az iskola.
A mester, Csuk István jeleskedett énekben, a gyermekek tanításában és a harangozásban. Reggel, délben, este, istentiszteletre és a vihar ellen harangozott. Minden telkes gazdától a nagyobb mérő nyolcad részét kapta rozsban fizetségként. Harangozásért házanként hét krajcár járt neki. Gyászharangozásért pedig öt dénár. (Csöpinc/đepinci és Markoc/Markovci külön harangozót tartott.) Felsőszölnökön portánként s évenként cipókenyeret is kapott (libonem). Háromnegyed holdnyi földje volt, ez háromnegyed köböl termést hozott. Aratáskor csirke vagy öt dénár járt neki. Koledálásból Türkén (Trdkovo) és Martinyán (Martinje) házanként cipót, disznólábat, egy edény (scutella) kölest, lenkévét régi párt kapott, amely négyet tesz ki. A jó karban lévő iskola fából épült: két szoba, kamra, két istálló, udvar, kert.
1778-ban már négy év óta a 34 éves, alsópulai Horváth András a tanító. Háza (egy szoba, egy konyha, egy kamra és két istálló) a plébániától délre állt. Martinya és Türke faluból is idejártak a gyerekek.
1848-ban tíz fiú és három lány látogatta télen az iskolát. A mester, a 45 éves Pinfcsics János feladata a tanításon kívül a harangozás, orgonálás és egyéb templomi szolgálat volt. Szükség szerint jegyzősködött is. A tanítás nyelve „szloven”, a tanulóknak „abecés könyvük vagyon”. Az iskolaházat a felsőszölnöki, martinyai és türkei hívek építették a kegyúr segélyével. De „miután az iskolamester lakására csak egy keskeny szoba létez, kényteleníttetik az iskolát is használni családja lakásul”.
Az egy tantermes községi népiskola 1874. évi órarendjéből megtudjuk, hogy az oktatás nyelve már magyar. A szlovént csak fél órában tanulták a gyerekek. („Olvasás és közben az anyanyelvből oktatás.”) 1904-ben állami volt az elemi iskola és magyar tannyelvű. A két világháború között is még csak télen jártak iskolába, de akkor sem mindenki. Öt napig az iskolakötelesek, a hatodik napon az idősebb fiúk tanultak gazdászatot és kertészetet. Mivel az épület 1925-ben összedőlt, az új iskola megépítéséig egy parasztház hátsó szobájában tanultak írni és olvasni a gyerekek, a harangozótól. Keresete néhány tojás, egy kis kukorica vagy krumpli. A tanulóknak mindennap két hasáb fát kellett hozniuk az iskola fűtéséhez. Leginkább a fiúk jártak, a lányok alig. A gyerekek egy házivászonból varrt tarisznyában hordták a palatáblát és a palavesszőt. A két világháború között minden év június 4-én találkoztak a hármashatárkőnél a felsőszölnöki gyerekek a szomszédos magasfoki (Trdkovo), mártonhelyi (Martinje) jugoszláv és oberdroseni (Rábaőr) osztrák diákokkal. Kergetőztek a hármashatárkő körül, majd szlovén, magyar és német dalokat énekeltek. Amikor már biciklijük volt a fiataloknak, vasárnaponként is találkoztak.
Az új iskola az egész falu és dr. Vargha Gábor ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő segítségével két év alatt épült fel. Róla nevezték el Vargha Gábor Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolának. Az úton mezítláb mentek a gyerekek, csak akkor vették fel a cipőjüket, amikor meglátták az iskolát. Télen, mikor nagyon hideg volt, azt mondták a szülők a gyerekeknek, hogy „fussanak, akkor a talpuk többet lesz a levegőben, mint a földön”, és nem fognak fázni. A lányok egy kis batyuban hordták az ábécéskönyvet, irkát, ceruzát, palatáblát és palavesszőt. A fiúk madzaggal kötötték össze a könyvet, irkát és a palatáblát. Az órán először magyarul köszöntek, majd imádkoztak. Mindkét tanító (Fontányi Pál, Kiss Mária) magyar volt, csak a hittant tanulták szlovénül. A tantárgyak: számolás, olvasás, írás és katekizmus. Ha valaki nem figyelt az órán vagy rosszalkodott, kukoricán kellett térdepelnie vagy húszat kapott a fenekére.
Egy osztályban több mint harminc gyerek tanult, egy padban hárman ültek. Az osztályteremben három lábon félig vonalas, félig kockás tábla állt. A legjobb osztályzat az egyes, a legrosszabb az ötös volt. A tanítás szeptember tizedike után kezdődött, s június elejéig, naponta reggel nyolctól három óráig tartott. Délben hazamehettek ebédelni. Az iskolába legtöbbször sült krumplit és almát vittek magukkal. Télen a sült krumplit nem ették meg útközben, mert addig is melegítette a kezüket. Sokan nem jártak iskolába, nem volt ruhájuk, cipőjük, vállkendőjük. A tanulók minden vasárnap misére mentek a tanítóval együtt. Akkor mindenkinek volt cipő a lábán, a fiúk pedig hosszú nadrágot viseltek. A templomban külön álltak a lányok és a fiúk. A lányokra egy idősebb lány és egy tanítónő, a fiúkra egy legény és a tanító vigyázott.
A gyerekek a második világháború idején sem tudtak magyarul, amikor iskolába kerültek. Az első és második osztályban szlovénül is tudó tanítók tanítottak, a harmadik osztálytól már csak magyarul beszélők. Először szlovénül mondták el az anyagot, majd magyarul. Az anyanyelv rendszeres oktatásának bevezetésére 1945 után került sor. A tanítás szeptemberben még nem kezdődhetett el, mert az iskola épületében működött a Vörös Hadsereg kórháza. A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1946-ban és 1947-ben három hónapos tanítói tanfolyamot szervezett a délszláv nemzetiségek részére Pécsett. A tanfolyamon Gáspár Ágoston, a felsőszölnöki iskolaszolga fia is részt vett. Nagybátyja, Gáspár István a szlovén kultúra aktív terjesztője volt a községben. A Rákosi-rendszerben tevékenységük miatt kénytelenek voltak Jugoszláviába menekülni. Családjukat a kulákoknak minősített lakosokkal együtt – egy időre – kitelepítették a Hortobágyra.
A felsőszölnöki általános iskola szlovén pedagógusainak többsége a szombathelyi tanító-, illetve tanárképző főiskolán szerezte diplomáját, ahol az 1968/69-es tanévben vezették be a szlovén nyelv oktatását. A Ljubljanai Egyetemen 1973 óta tanulnak a magyarországi szlovének.
Az iskolát 1986-ban bővítették, korszerűsítették. A kilencvenes évekre azonban erősen csökkent a tanulólétszám, és az új szárnyba a települési önkormányzat, valamint az orvosi rendelő költözött be.
A felsőszölnöki iskola pedagógusai szervezték a falu kulturális életét is. Énekkart, színjátszócsoportot, néptánccsoportot és fúvószenekart vezettek.
A településen külső kezdeményezésre jöttek létre egyesületek a két világháború között. Felsőszölnök és Ritkaháza község 1925. március 15-én megtartott egyesült képviselő-testületének közgyűlésén a községi testnevelési bizottságok csatlakozásával alakította meg a felsőszölnöki körjegyzőségi Levente Egyesületet. Megválasztottak tíz felsőszölnöki és két ritkaházi választmányi tagot. Elnök Tüll Géza plébános, alelnök Koltay Pál körjegyző lett. Választottak még pénztárost, ellenőrt, könyvtárost, három-három számvizsgáló bizottsági és munkabizottsági tagot. Az ifjúsági oktató Fontányi Péter felsőszölnöki általános iskolai igazgató-tanító lett. 1941. április 15-én az alapszabály-módosító közgyűlésen Ritkaházán fiókegyesület alakult, külön elnökkel. A felsőszölnöki egyesület elnökének Kühár János plébánost választották. Az alapszabály szerint hivatalos nyelvük a magyar, de „az egyesületi életben a magyar nyelv mellett a tagok anyanyelve is használható”. A cél, hogy „tagjaiból – a kötelező leventefoglalkozások alatt és az iskolában nyert nevelés kiegészítése útján – egységes szellemű és nemzeti érzésű, vallásos és küzdőképes ifjúságot neveljen, tagjaiban a nemzeti, a katonai, a közösségi és a polgári erényeket, valamint a nemzeti öntudatot kifejlessze és megszilárdítsa, az élethivatást és ezen át a nemzet szolgálatának gondolatát tudatosítsa és mindezek által a nemzet harckészségét, szellemi és testi ellenálló képességét gyarapítsa, vagyis gondoskodjék az ifjúság szabadidejének helyes felhasználásáról.”
Szintén 1925-ben született meg – a körjegyző kezdeményezésére – az önkéntes Tűzoltó Egyesület 34 taggal, majd 1939-ben újjáalakult. Önkéntes Tűzbiztosító Egylet már a huszadik század elején is működött a faluban. Tagjai aratás és cséplés idején éjszakánként egy tűzoltószekerce „segítségével” őrködtek, amit házról házra vittek. A falut tűzvédelmi szempontból két részre osztották. A soros tűzőr este tíztől reggel öt óráig viharlámpával járta a házsorokat. Éjfélkor jelentkeznie kellett a bírónál vagy a csendőröknél. Másnap délelőtt jelentést kellett tennie az éjszakai eseményekről, a fokost pedig tovább adta a szomszédnak.
A fából épült boronaházakra nem lehetett biztosítást kötni, ezért szervezték meg a faluban a tűzbiztosító egyletet. Minden háztulajdonos tagja lehetett. Egy fertálytól hat fertályig lehetett biztosítani. Minden év május 4-én, Flórián napján fizették be a tagok a biztosítási díjat. Egy fertályért (negyed) egy pengőt kellett fizetni. Ha valakinek leégett a háza, akkor minden tagnak annyi segítséget kellett nyújtania, ahány fertállyal részesült a biztosításból. Akinek több fertálya volt, több segítséget is kapott. A segítség formáját a tűzbiztosító egylet vezetői határozták meg: fuvar, tetőléc, zsúpkévék vagy munkavégzés.
A tüzeket legtöbbször a nyílt tűzhelyről kipattanó szikrák okozták, vagy az égő fáklyák, amelyekkel a padlásokon jártak. Néha a villám is belevágott a házba.
A Polgári Lövész Egyesület 1930. április 13-án alakult 47 taggal, majd 1940-ben feloszlott. Elnöknek Götz Kurtot, ügyvezető elnöknek Kloiber Lajost választották. A három alelnök mellett működött egy főtitkár, titkár, pénztáros, ellenőr, háznagy, orvos és ügyész, valamint hat választmányi tag, két választmányi póttag, háromtagú számvizsgáló bizottság. A 47 tagból három volt értelmiségi (tanító, jegyző gyakornok, körjegyző), a többi földműves. Átlagéletkoruk harminc év. Az alapszabály értelmében az egyesület célja „a céllövés gyakorlása, a tagok vallásos és hazafias érzéseinek erősítése”. Tilos volt viszont „vallásfelekezeti, nemzetiségi” kérdésekkel foglalkoznia. Az 1940. január 28-án kelt közgyűlési jegyzőkönyvben az egyesület feloszlatta önmagát.
A Vas Megyei Gazdasági Egyesület fiókjaként 1933. augusztus 8-án – 36 taggal – Gazdakör alakult Felsőszölnökön. Díszelnöke dr. László Lajos főszolgabíró, elnöke Gáspár Lőrinc, alelnöke Filó Ferenc és Horváth Vendel lett. A hat választmányi tag mellett jegyző, pénztárnok és háromtagú számvizsgáló bizottság vitte az ügyeket.
Az „Anschluss” (1938) után Felsőszölnök is közvetlen szomszédságba került Németország „Ostmark” (Ausztriát magába foglaló) tartományával. 1938 novemberében Budapesten megalakult a magyarországi németek nemzetiszocialista színezetű politikai szervezete: a Volksbund (Volskbund der Deutschen in Ungarn). Vas megyében a községi szervezetek megalakítására 1940 szeptemberében került sor. Alsószölnökön, 1940. november 3-án jött létre a helyi szervezet. Ennek Felsőszölnökön 156 tagú fiókszervezete volt, bár az 1941. évi népszámlálásnál a községben csupán tizenegy fő vallotta magát német anyanyelvűnek.
Az 1941. március 30-ai jegyzőkönyv szerint a Magyarországi Németek Szövetsége felsőszölnöki alapító tagjainak száma 61 fő. A csoportnak felnőtt- és ifjúsági tagozata volt. Mivel 1938-ban sokan dolgoztak Németországban idénymunkán, hittek a toborzóknak, hogy aki belép, jól jövedelmező munkát kap ott. Ám a német hadseregbe 1944. október elején bevonult férfiak még a zsoldjukhoz sem jutottak hozzá. Az eddigiekkel ellentétben ebbe az egyesületbe nők is beléphettek, sőt a tisztségviselők között is három nőt találunk. A 61 tagból (26 nő és 35 férfi) 12 volt házaspár, s volt egy háromtagú család. Egy ácsot és egy „muzsikust” kivéve a férfiak napszámosok voltak, a nők háztartásbeliek. Életkoruk szerint 18 és 65 év közöttiek.
A negyvenes években működtek a faluban egyházi egyesületek is. Az általános iskolás gyerekek a Szívgárda Egylet tagjai, a felnőtt leányok és legények a kalot és kalász tagjai voltak. Az összejöveteleket a plébániaházban a plébános vezette. A gyerekek számára a hittanórához hasonló foglalkozásokat tartott, a fiatalokat pedig az élet dolgainak megértésében, a házasságra való felkészülésben segítette.
Felsőszölnökön ma a felnőtt és a gyermek néptánccsoport, a gyermek bábcsoport és a templomi kórus mellett a leghíresebb és legrégebbi kulturális csoport a vegyes kar. A Pável Ágoston Vegyeskar 1998-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A magyarországi szlovén népdalok többsége szomorkás, melankolikus, többnyire több szólamban éneklik. A népdalok az 1960-as évekig a hétköznapok és ünnepnapok szerves részét képezték. A jószág őrzése vagy a közösen végzett munka során, lakodalmakban és a templomban is gyakran énekeltek népdalokat és egyházi dalokat anyanyelvükön a felsőszölnökiek.
Az első női, egyházi kórus 1938-ban alakult. 1936-ban érkezett a faluba a horvát nemzetiségű Csabai András kántortanító. Néhány asszonyból egyházi kórust alakított, mely később világi kórussá alakult át. A tagok száma tíz és tizenöt fő között mozgott. A férfiak először a templomi kórushoz csatlakoztak. Fennállása óta közel hatvan tagja volt, közülük harminchárman már elhunytak. Ma húsz főt számlál a templomi kórus. Néhányan a vegyes karban is énekelnek.
Az 1950-es évek elejétől 1957-ig vezette az énekkart Boros Anna tanítónő. Ekkor csak néhány dalt énekeltek szlovénül, a többit magyarul. Első fellépésük 1953. május 1-jén volt Felsőszölnökön. A kórusban időnként általános iskolás tanulók is énekelhettek, Gáspár Lászlóné is így kezdte, ma a kórus legrégebbi tagja. 1957-ben Vass József vette át az együttes vezetését. Ismét csak néhány dalt énekeltek szlovénül. A vegyes kar létrehozásához először csak a helybeli határőrlaktanyákban szolgáló katonákat tudta megnyerni. A falubeli férfiakat csak 1960-ra sikerült meggyőzni, hogy lépjenek be. Vass József karvezetővel járt a vegyes kar először Szlovéniában. 1966-ban, Pável Ágoston halálának huszadik évfordulóján Cankován léptek fel. Az énekkar működését anyagilag a földműves-szövetkezet támogatta, melynek elnöke a rábatótfalui, szintén szlovén nemzetiségű Gáspár Károlyné volt. Tőlük kapták az első fellépő ruhájukat is.
