Régen jelentkeztem, ennek az egyik oka az volt, hogy felsőszölnöki barátaimmal – a keménymaggal, kivel másokkal J - Erdélyben jártam. Korábban sokat jártam Erdélyben. Még a Ceauşescu diktatúra alatt kezdtem. Hátizsákban élelmiszert, gyógyszert, infúziós készletet, Bibliát vittem. (Mielőtt még valaki rosszra gondolna – mert kaptam ilyen kérdést, amin én eléggé megrökönyödtem – nem seftelési célzattal. A vonatjegyet és a szállást a megkeresett zsebpénzemből fizettem, a vitt dolgokat pedig a Máltai Szeretetszolgálat adta.) Aztán ott voltam a forradalom alatt, később pedig terepjáróval jártam be Erdélyt és Moldvát. 2002-ben voltam utoljára, így várakozásokkal telve tekintettem az út elé. Lehet, hogy ezért, de részben csalódnom kellett. Van, ami nem változott, van, ami jobb lett, és van, ami rosszabb. A Parajd előtti rész továbbra is borzasztó, de Székelyföldön sem látom a gondos székely kezek munkájának eredményét. Rengeteg a cigány, és bizony nagy a kosz, és sok a szemét. A természet sem volt hozzánk kegyes, kevés hó esett, és komor barna színbe öltözött minden. Ami viszont meglepő, hogy olyan éttermekben, fogadókban jártunk, amelyeket itthon – hasonló méretű, vidéki helyeken – nem találni. Az emberek továbbra is igen kedvesek, befogadóak, józanésszel, becsülettel szemlélik a világ dolgait, megfontolt véleményüknek ízes magyarsággal adnak hangot, némi humorral fűszerezve.
