Szombaton bálba megyünk. Bármennyire is ellenünk dolgozott/dolgoznak/dolgozni fognak az elemek…
Hetek óta készülődünk.
Hétfőn telefont kaptam. Ami rövidített verzióban kb. ilyen volt:
- Akkor jöttök?
- Persze, hogy megyünk.
- Hétvégén lent voltatok? Többen láttak a faluban egy szürke autót.
- Gondolod, hogy megyünk és nem hívlak? Lehet, hogy láttak egy ilyen autót, de biztos nem a mi autónkat. Az csak úgy történhetett, hogy akik ellopták, azok lementek vele Felsőszölnökre.
- Micsoda? Ellopták? Akkor mivel jöttök? Mit csináljuk?
- Már meglett. Volt egy kisebb autósüldözés, helyszínelés, stb. Jelenleg a rendőrség bürokratikus malmai őrölnek, de már kölcsönkértem egy vasat.
- Jól van. Lefoglaltam a szobát, rendeltem külön csak magunknak bort. A Te neveden van a szoba, gondoltam azt csak megjegyzed. Intéztem a vasárnapi programot…. Szalámiból, kolbászból van még?
- Persze, hogy van. A füstöltből meg finom bablevest kaptam.
- Jól van, akkor jól tart az asszony! Helyes! Te is viseld magad rendesen. De Te mit csinálsz, hogy nem fogy a többi?
- Beosztom.
- Nem beosztani kell, hanem megenni! Csütörtökön hívlak.
Észrevettétek, hogy egy rövid beszélgetés mennyi mindent elmond?
Szóval bálba megyünk, és táncolnom is kell, mert fogadásom van rá. Az én drágám addig mondogatta, hogy soha nem táncolok, míg fogadnom kellett.
Nem szeretek táncolni. A tánciskolában a második óra után a tanárnő – miután jól megtapostam a lábát, melyben némi bosszú is szerepet játszott - azt javasolta, hogy jobb lenne, ha más elfoglaltság után néznék. Szívemből beszélt. Nagyobb kedvem volt a focizáshoz, és az olvasáshoz. Összeszedtem volna én magam, ha a lányok csinosabbak lettek volna. De nem voltak, így engem nem sok minden motivált. Eddig sikerült minden esküvőt, bált, mulatságot megúszni. Tudom, ezt a bált nem fogom. Vicces lesz, de sebaj… Egyszer élünk. Drukkoljatok!
